Vakációs bibliahét
2021. június 28 – július 2. között tudtuk megtartani Isten kegyelméből gyermektáborunkat. Ez a vírus miatt az előző évben sajnos elmaradt, de örömmel tapasztaltuk, hogy a kimaradás ellenére is voltak érdeklődők, jelentkezők.
A gyülekezeti napközis tábor célja, hogy a gyerekeket megismertesse, közelebb vezesse Isten Igéjéhez, az örömhírhez. Ehhez viszont szükség van arra, hogy a táborban szolgálók ismerői legyenek Isten tanításának és azt, amit már megéltek és megértettek tovább adják egymásnak és a gyerekeknek is egyaránt. Éppen ezért minden reggel egy imaközösséggel kezdtük a napot, hogy elkérjük Isten útmutatását. Hála legyen az Úrnak azért, mert a tábor első percétől az utolsóig jelen volt, vezetett és bátorított bennünket, hogy a ránk bízott feladatot elvégezhessük és megóvott minden bajtól!
13 éves korig lehetett résztvevőként regisztrálni. A jelentkezőket korosztály szerint csoportokra bontottuk, így volt lehetőség minden nap az aktuális bibliai történetet kevesebb létszámmal, korosztályhoz illően megismerni és az üzenetét megérteni, elsajátítani. Természetesen az idő nagy részét a résztvevők együtt töltötték, a csoportfoglalkozások a nap egy szeletét jelentették. Általában a csoportfoglalkozások előtt énekekkel magasztaltuk Urunkat gitár, szintetizátor és dob kíséretében. A gyerekekkel való közös éneklés többször megérintette a szívünket. Próbálom szavakba önteti azt az érzést, amikor kb. 40 gyerekhang együtt zengi Istennek azt, hogy „Lelkem, áldd az Urat, áldd az Urat! Egyedül Őt imádd! Zengj úgy, mint soha még, Őt dicsérd!”, ezt hallva megtelik az ember szíve hálával és őszinte, tiszta szeretettel az Úr iránt. Szavakkal mindezt nem tudom teljes mértékben átadni, mert olyan nehéz és számomra lehetetlen, mint amikor egy gyönyörű tájról szeretnénk egy fényképet készíteni. Biztosan mindenki tapasztalta már azt, hogy egy festmény, fénykép vagy videó nyomába sem ér a valóságnak.
A hét minden napján volt egy különlegesebb program. Hétfőn lelkipásztorunk vezetésével megismerkedhettek a templomunkkal a gyerekek. Kedden az íjászatot próbálhatták ki a templomkertben. A szerdai napon buszos kirándulás keretei között látogattunk el a Tisza-tavi Ökocentrumba. Csütörtökön a Majorka bábszínház látogatott el a gyerekekhez és egy interaktív bábelőadásra invitálta őket. Pétek délután a csapatok kincskeresésre indultak, aminek útja végig vezetett a heti témákon keresztül.
A tábor témája ebben az évben az „Újratervezés” volt, aminek mondanivalóját így lehetne összefoglalni: „Jézus vezet, hallgass Rá”. A hitben való járásról, a Krisztussal való kapcsolatról, a tanítványokról, a helyes útról és Jézus vezetéséről is szólhattunk a gyermekek között. Aranyigéket is tanítottunk nekik, hogyha bármikor az életük során nehezebb vagy bizonytalan helyzetbe kerülnek, eszükbe jusson és abból erőt merítve átlépjenek az akadályokon.
Nekem ez volt az első olyan táborom, ahol csoportvezetőként vehettem részt. Sok tapasztalatot szereztem, amik még jobban ráébresztettek arra, hogy mennyire fontos a gyermekek között végzett szolgálat. Nem csak a felnőtteknek van igényük és szükségük a beszélgetésre, tanításra, tanácsra, közösségre, a minőségi időtöltésre, hanem a gyerekeknek is. Főleg ezekben a napokban, amikor sajnos hosszabb ideig arra kényszerültünk, hogy elzárkózzunk társainktól. Hatalmas megtiszteltetés Isten ügyében a csemeték között munkálkodni. A felkészülés nagyon izgalmas, mert kreativitást igényel. Az üzenet átadása kicsit nehezebb, de hiszem, hogy a Lélek munkája az üzenet megértése és továbbadása is. Azt is hiszem, hogy csoportvezetőként pedig a munka egyik eszköze vagyok a növendékek között. Azt még szeretném kiemelni, hogy nem csak a felnőttek adtak útravalót a gyerekek számára, hanem a gyerekek is: kérdéseikkel, cselekedeteikkel emlékeztettek olyan dolgokra, amiket jó lenne nem elfelejteni és a háttérbe szorítani; bizonyos szempontból meg kell őrizni gyermeki oldalunkat.
Számomra egy fontos üzenet a hét tapasztalatairól ez:
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.” (Mk 10, 14-15)
Várdai Orsolya
A Vakációs Bibliahét Magyarország Kormányának az EKCP-KP-1-2021/1-000829 azonosítószámú, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül nyújtott 300.000 Ft összegű egyházi közösségi célú programtámogatása segítségével valósult meg.
- Vakációs Bibliahét, 2021.
2022. január 26.