Szabadtéri hálaadó istentiszteletet

Szabadtéri hálaadó istentiszteletet tartottunk azon a telken, melyen el szeretnénk kezdeni a templomot építeni.
Szép, napos, őszi délutánon száz résztvevővel adhattunk hálát az ÚRnak, hogy immár nem illúzió a monorierdői református templomról gondolkodni. Ennek kézzelfogható jele, hogy azon a telken állhattunk meg az Ő színe előtt, melyen hamarosan templom is fogja Neve dicsőségét és a Lelke általi összetartozást, összefogást hirdetni.
Az alkalmon az alábbiak szerint szólt Isten igéje:

Textus: Zak 4,1-10
Szeretett ünneplő gyülekezet! Az ÚR szemei áttekintik az egész földet. A világot teremtő Isten különös módon van jelen mindenkor és mindenhol. Mégis, valahogy ősidők óta igénye a hívő embernek az, hogy legyenek a földön olyan koncentrált helyek, ahol Istennel való kapcsolatát különösképpen, a vele hasonló hitű testvéreivel megélhesse. Most is egy olyan helyen gyűltünk egybe istentiszteletre, amelyről valamikor – a reményeink szerint nem túl távoli jövőben – egy templom tornya fog az égre mutatni, jelezve azt, hogy ezen a helyen Istennel lehet találkozni. Isten igéje azt mondja ma, hogy a templom alapkövét Zerubbábel fogja lerakni, s majdan a zárókövet is ő fogja fölhelyezni. No, de senki ne kezdjen érdeklődni a szomszédjától, hogy ismer-e Zerubbábel nevű embert. Nincs ilyen köreinkben, de Isten ígérete ma is igaz és állandó.
Az ÚR előbb felolvasott igéje egy különös történelmi korban egy különleges nép számára hangzott el először, amit aztán Zakariás próféta följegyzett, s élő és ható igévé válhat ma is számunkra. A különleges nép, melyhez e szavak szóltak: Isten választott népe. A különleges kor pedig, a népet bűnei miatt méltán sújtó hetven éves babiloni fogságból való visszatérés időszaka. A nép újra szerette volna építeni a lerombolt jeruzsálemi templomot egy széthordott és lerombolt országban. Ahogyan Isten akarata volt a büntetés, ugyanúgy az Ő kegyelme volt a visszatérés lehetősége, s a templom felépítése. Annak ellenére viszont, hogy a választott nép tagjai szentül meg voltak győződve arról, hogy Isten akaratát hajtják végre a templom újjáépítésével, mégis hamar csüggedésbe fordult a kezdeti lelkesedés. Akadályoztatás, háborúskodás, meg nem valósult tervek hátráltatták az építkezést, amely 18 év múltán is csak valahol ott tartott, amilyen állapotban a monorierdői református templomot ma látjuk. Mindez mások részéről gúnyolódást eredményezett, amely aztán annyira kedvét szegte a templomot építeni akaró híveknek, hogy inkább a saját egzisztenciájuk, boldogságuk munkálásával kezdtek mind többet foglalkozni.
Egy ilyen helyzetben, ilyen lelkiállapotban, Isten ígéretének valódiságában kételkedésben lévő néphez érkezett az Istentől rendelt vezető: Zerubbábel. A hangsúly azonban nem az ő személyén van, hanem az eszközön, mellyel fel tudja építeni a sokak számára utópisztikusnak tűnő templomot. Az eszköz: nem erő, nem hatalom, hanem Isten Lelke. Ettől a Lélektől válhat a hegymagasságú akadály síksággá, s válhat valóra Isten ígérete népe számára. És Zerubbábel valóban fölépítette azt a templomot, s a korábban gúnyolódó kételkedők velük együtt örvendhettek a zárókő fölhelyezésekor.
Mitől mai ez az ige? Attól, hogy az embernek ma is Istentől indíttatott vágy a szívében az, hogy templomban dicsőíthesse Urát. Attól, hogy – bár Isten akarata szerint való minden templomépítési szándék és terv – ma sem könnyű ezt megvalósítani. Ma is akadályoztatás, bürokrácia, emberi gyarlóság és kételkedés teheti egyesek szemében gúny tárgyává a kicsiny kezdet napját. Mert minden kezdet nehéz és kicsi. S attól is mai ez az ige, hogy ma is ugyanaz az eszköz adatik Istentől a fölépítésre, mint ott, akkor a választott nép számára: Isten Lelke. Isten Lelke tette lehetővé, hogy mielőtt bármilyen kőtemplomban gondolkodhattunk volna, előbb az emberi szíveket tette alkalmassá arra, hogy a Lélek templomává válhasson. Isten Lelke tette lehetővé, hogy az a néhány monorierdői testvér, akik valamikor egy családi házban, majd a napköziben istentiszteletre összejöttek, már akkor a szívükben hordozták a monorierdői református templom vágyát, amikor még azt sem lehetett tudni, kik fogják azt majdan megtölteni. Isten Lelke tette lehetővé, hogy a tíz éve idekerült lelkipásztor nem kicsinylette le ezt a maroknyi csapatot, hanem kezdetektől fogva teljes értékű gyülekezetként kezelte. Isten Lelke tette lehetővé, hogy ez által a hit által aztán egyre többen lettek azok, akik szívügyüknek érezhették Isten imádatának helyét, s ma már az a néhány ember 150-re gyarapodott. És Isten Lelke tette lehetővé, hogy vannak olyan testvérek, akik saját boldogságuk, egzisztenciájuk, családi gondjaik megoldását félretéve Isten ügyét helyzeték az első helyre. És Istennek legyen érte hála, hogy egy egész falu, annak vezetőségével együtt érzi azt, hogy itt több épül majd föl, mint egy templom, itt egy közösség épül, amely fontos és érdemes a támogatásra és immár nem a kicsiny kezdet napján gúnyolódunk, hanem együtt örülhetünk annak, hogy egy egész község összefogását munkálja Isten Lelke.
Mert nekünk is van egy Zerubbábelünk, aki a Lélek tulajdonosa: Jézus Krisztus. Nem véletlen, hogy az igében szereplő Zerubbábel Krisztus földi felmenőiként említtetik az Újszövetségben. Ő az alap, Ő rakta le ennek a templomnak az alapkövét az emberi szívekbe, ezáltal egy lelki templomot már fölépítve. S Ő fogja lehetővé tenni a zárókő fölhelyezését is, és az égre meredő, csillagos torony fog Arra mutatni, Aki Lelke által igazából fölépítette ezt a templomot: nem erővel és nem hatalommal.
Ma még csak egy üres telken gyűltünk össze, de eljön az idő, amikor egy templom is állni fog itt, hirdetve azt az egységet, amelyet Isten Lelke hozott létre egy kirabolt és széthordott országban, egy sokak által lekicsinylett, kigúnyolt, gyökértelennek titulált közösségben. Isten áldja meg ennek az ígéretnek a valóra válását és lelke által munkálja annak beteljesedését, hogy a prófétához hasonlóan, álomból ébredve láthassuk e templom felépülését, Isten ígéretének beteljesedését!
Ámen
(Elhangzott Lénárt Tibor exmisszus által)