Külső harcok helyett belső küzdelem
Lekció: 1Kir 19,1-10
1Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, 2Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! 3Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, 4ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! 5Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! 6Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. 7Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! 8Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 9Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? 10Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.”
Textus: 1Tim 6,3-14
3Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, 4az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. 5Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. 6Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, 7mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. 8De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 9Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. 10Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. 11Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. 12Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 13Meghagyom neked Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, 14hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.
Mindannyian ismerjük a tavaszi fáradtság állapotát. Így, a tél vége felé szervezetünk vitamintartalékai a végét járják, védtelenebbek vagyunk a betegségekre. De nemcsak testünk, hanem lelkünk is elfárad, kimerül, kiég. Úgy érezzük, hogy erőnket teljesen feléltük, lelkesedésünk lángja kialudt, nincs már kedvünk semmihez sem, ingerlékenyebbek vagyunk, kiveszett életünkből az öröm. Ennek azonban nem a vitaminhiány az oka, és nem kötődik az évszakhoz sem. A lelki megfáradást hétköznapi harcaink okozzák.
Az életünk gyakorlatilag egy harctérhez hasonlít, ahol súlyos küzdelmeket vívunk a körülöttünk lévőkkel, néha még családtagokkal is. Ki ne ismerné azt, amit úgy szoktunk mondani, hogy de sokat harcolok a gyerekemmel, hogy végre hallgasson rám? De harcolsz a kollégáddal, a főnököddel, a hivatallal, a szolgáltatóval, a szomszéddal vagy épp a házastársaddal. Szócsaták, szájkarate, vagy csöndes nyomásgyakorlás…, ki miben van benne.
Harcolunk a körülményeinkkel is. Gyakran erőnek erejével akarjuk megváltoztatni a megváltoztathatatlant, hogy a mi elképzeléseinknek jobban megfeleljen. Küzdünk és fáradozunk az anyagiakért, mert azt gondoljuk, hogy a több megvásárolt holmi megelégedettebbé is tesz. Még az egyházi szolgálat is küzdelem tud lenni. Gyakran meddő erőlködéssé válik emberek megváltoztatására, hogy higgyenek, hogy befogadják az evangéliumot. Kioltja ez a lelkesedést.
Talán sokan szégyellenék bevallani, de van, hogy az ember az életét is megunja a sok harcban. Hívő emberként nem dicsőségünk az ilyen állapot, ezért nem is nagyon szeretjük, ha látják rajtunk. Én magam mindig törekszem arra, hogy ne látszódjon rajtam, s mennyire szíven tud ütni egy megjegyzés: „Látom, nagyon elfáradtál.” Igen, sajnos lebuktam, kiderült, hogy épp nem lobog bennem a tűz annyira, amennyire szeretném. Elvárja a világ, hogy mindig 110%-on teljesítsünk, s elvárjuk magunktól is. Aztán, amikor fogy a szufla, wellneszezni megyünk vagy szórakozni. Keressük – divatos kifejezéssel élve – a revitalizáció és a rekreáció lehetőségeit. Amikor újraépíthetjük magunkat.
Drága szeretteim, a Biblia szerint nem kell nagyon keresnünk ezt, s ha vágytok a megújulásra, jó helyen jártok! A nagyböjt 40 napos időszaka bár nem bibliai követelmény, kiváló lehetőség, sőt szükségszerű a testben és lélekben való megújulásra a figyelmünk és az erőfeszítéseink más irányba fordítása által. A felolvasott két ige – bár látszólag nincs sok közük egymáshoz – mégis szoros egységben mutat utat arra, hogy újra legyen erőnk, kedvünk, örömünk és békességünk.
Pál apostol levelében arra buzdítja fiatal munkatársát, Timóteust, hogy adja fel a fölösleges, erejét felőrlő harcot a felfuvalkodott, szóharcot kereső tévtanítókkal. Illetve azokkal, akiknek élete az anyagi haszonszerzésről szól, és erre még az evangéliumot is felhasználják. Tehát két olyan dolog meríti ki Timóteust, ami nagyon jellemző korunkra: vitatkozások és anyagiak. Itt álljunk meg egy kicsit, és vegyük számba, hogy milyen harcok őrölnek fel bennünket. Mi meríti ki a fizikai és lelki tartalékainkat? Kivel vitatkozol minden nap? Mire törekszel? Mit akarsz állandóan megváltoztatni? Mi szívja le az erődet minden nap? Én nem tudom, hogy a Lélek most mit hozott fel benned, de az ige téged is arra hív: add fel ezeket a harcokat, tedd le a fegyvert, fújj visszavonulót, engedd el!
Az energiamegmaradás törvénye a lelki dimenzióra is érvényes: energia nem vész el, csak átalakul. Tehát a feladott küzdelmeidre vagy az anyagiakra fordított erő megmarad, csak máshol kell használnod. Szintén harcra: belső küzdelemre. Nem az anyagra, hanem a lélekre. Ezt nevezi az apostol a „hit nemes harcának”. Szó szerint „hasznos, jó harcról” van szó. Igen, mert láthattuk, hogy vannak haszontalan harcaink, azok, amik igazából nem az „ellenséget”, hanem bennünket őrölnek fel és semmisítenek meg. Ezeket vívjuk nap mint nap. Ha akár most a böjtben elfogadjuk Isten meghívását erre, akkor legyünk készek arra, hogy ez a küzdelem még több erőt igényel, viszont mégsem lemerít a végén, hanem feltölt. Belső küzdelmeinkben fejlődünk, felépülünk, erőre kapunk, Isten képére formálódunk, és én imádkozom azért, hogy ezt minél többen megtapasztaljátok.
Félünk ám az önmagunkkal való küzdelemtől! Sokszor épp azért megyünk bele a külső harcokba, hogy az önmagunkkal való harcot elkerülhessük. Azt mondjuk, hogy arra nem maradt időnk, erőnk, lehetőségünk. Félelmetes dolog szembenézni önmagunkkal, meghallani a mindvégig elnyomott belső hangokat, s feltenni önmagunknak nehéz kérdéseket. Pál azt mondja: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.” (1Tim 6,12).
Az ἀγωνίζομαι (agónidzomai) görög szót használja itt, amiből az agónia ismerősen csenghet a számunkra: gyötrődést jelent, amibe az ember a végén bele is halhat. És éppen ez a cél: meghaljon a régi énünk, hogy újjászülethessünk. Meghaljon bennünk valami, ami fölöslegesen éget el bennünket, hogy a hit lángja lobogjon bennünk tovább. Isten arra hív minket, hogy ne csak beszéljünk a hit szép harcáról, hanem vívjuk is meg – önmagunkkal. Ne csak beszéljünk Krisztus keresztjének erejéről, hanem éljünk is vele. Ne csak hirdessük húsvétkor a feltámadást, hanem mi is támadjunk fel egy új életre.
Illés példáján szépen megjelenik ez a gyakorlatban. A csodatévő próféta harcol a bálványimádás ellen, hollywood-i akcióhősöket megszégyenítő módon egymaga likvidál 450 Baal-papot. Sok mindenről olvasunk, hogy milyen hatalmas dolgokat vitt végbe, csak arról nem, hogy ő maga közben hogyan formálódott, vagy formálódott-e egyáltalán. A külső ellenségekkel való harc azonban felőrölte, és eljutott a mélypontra, a teljes kimerültség és életuntság állapotába.
Ekkor hívja el az Úr egy angyal által egy 40 napos útra a Hórebig, a kezdetek helyéig, ahol Isten annak idején szövetséget kötött népével. Beérseba pusztájától nem kellett ugyan 40 napot gyalogolni, hogy odaérjen, de a 40-es szám a Bibliában a felkészülés, a nevelés, a megvizsgálás száma. És az út végén meg kellett válaszolnia Illésnek, hogy tulajdonképpen mit is keres itt. Illés válaszában az önsajnálat hangjai jelennek meg: „Sokat buzgólkodtam az Úrért…” Isten azonban tudja, hogy hű szolgájának nincs másra szüksége, mint az Ő jelenlétére, halk és szelíd hangjára, és ebben új feladatot és új erőt fog kapni.
Kedves testvérem, ma indulj el erre a 40 napos útra! Tapasztald meg, hogy nem kell ehhez sok, elég az, amit ebben a falat kenyérben és korty borban kapsz. Elég hozzá a kegyelem. 40 nap, amikor befelé fordulhatsz, viaskodhatsz önmagaddal, feltehetsz magadnak kínos és nehéz kérdéseket. Ne menekülj el, ne hallgattasd el a belső hangot, a kérdést: „Mit keresel e világban?” És ha önsajnálaton vagy panaszkodáson kapod magad, ha a keserűség önti el szívedet, engedd, hogy Isten újra megmutassa neked önmagát. A böjt célja ugyanis nem más, mint újra megérkezzünk Isten jelenlétébe. Oda, ahol minden kezdődött, ahol Isten új szövetséget kötött az emberiséggel. Megérkezzünk a Golgotához, s meglássuk az értünk szenvedő Isten Fiát, és átéljük újra feltámadása csodáját saját életünkben.
Isten azt ígéri ma neked, hogy ha odaszánod magad, akkor Ő valóban megajándékoz önmagával. Te is új erőt és akár új feladatot kaphatsz. Az biztos, hogy a régi, meddő harcaidat nem kell újra felvenned. Csak arra az egyre kell törekedned, „hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.” (1Tim 6,14) Mi ez a parancsolat? A szeretet nagy parancsolata, amely nem harc másokkal, hanem elfogadás, megbocsátás, irgalom. Nem küzdelem a körülményekkel, hanem a nehézségek erőforrássá alakítása arra, hogy másoknak szolgálhassunk. Így lesz békességünk, hogy nem harcolunk olyan dolgokért, amiket nem tudunk megváltoztatni. Viszont bátorságot kapunk arra, hogy megváltoztassuk, amit lehet. És bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a kettőt.
Mert böjtünk nem akkor éri el végső célját, ha lelkileg felfrissültünk, hanem akkor, ha mások is részesednek áldásából rajtunk keresztül: hatással vagyunk, mert jobban szeretünk, többet szolgálunk és segítünk, kedvesebbek és türelmesebbek vagyunk…, és még örömünket is leljük benne.
Ámen.
2026. február 23.