Közvasárnapi istentisztelet
Igehirdető: Lénárt Tibor
Lekció: 2Kor 12,1-10
Textus: Mk 14,33-36
Sok prédikáció, bibliaóra, hitmélyítő könyv és egyéb irodalom foglalkozik a szenvedés témájával. Nem régen itt a gyülekezetben is erről szólt az ige, s a múlt bibliaórán is erről beszélgettünk. De mégsem unjuk meg, mert a szenvedés, a nehézségek, a testi-lelki gyötrődések naponta vesznek körül bennünket, s halmoznak el kérdésekkel. A hitetlen ember nem találja az okot, a hívő sem mindig, s teszi fel naponta a kérdést: Miért?
A szenvedés témája olyan sok szempontból járható körül, olyan kimeríthetetlen téma, mint maga a szenvedés. Ha eddig is sokat hallottál arról, hogy miért kell szenvedni, hogyan kell elhordozni, de mégis maradt benned kérdés, akkor nyisd meg szívedet Isten szava előtt, s halld meg, hogy választ kapj kérdéseidre, erőt a nehézségek, családi gondok, lelki leterheltségek és testi betegségek elhordozásához! Mert Isten ma sem azt ígéri, hogy leveszi rólad a terhet, hanem hogy erőt ad elhordozni azt.
De miért nem szabadít meg, ha Neki van hatalma rá, s te hiszed is ezt a hatalmat? Miért kell, hogy a keresztyén élet megkerülhetetlen része legyen a szenvedés? Hogyan lehet egy kínokkal szegélyezett és gyötrődéssel kikövezett út vonzó bárki számára is? Először is: jó tudni, hogy csak ez vezet az életre. Zorán énekli egyik dalában: „Miért a cukor az édes és miért nem az orvosság?” – Miért gyötrelmeken át vezet az út az örök életbe és miért nem egy diadalmenet vezet oda?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, vizsgáljuk meg az ige alapján önmagunkat, mint megtért, újjászületett, a kegyelmet elfogadó, örök életet nyert embert. Nézzük kívülről saját magunkat, ahogyan Pál! Gondolkozz el: mivel bizonyítanád mások számára, hogy te Krisztus gyermeke vagy? Biztos, hogy nem a templomba járással, a rendszeres adakozással, vagy az erkölcsös életeddel, mert templomba járni, adakozni és erkölcsösen élni lehet az Úrral való élő kapcsolat nélkül is!
Pál az előző részben külső, látható bizonyítékokat mutat fel. Bizonygatnia kellett saját elhívását, apostolsága hitelességét, mert kikezdték egyesek a korinthusi gyülekezetben. Azt mondja, hogy mindenkinél többet szenvedése és szolgálata hitelesíti apostolságát. A legfőbb bizonyíték tehát arra, hogy Isten kiválasztott gyermeke vagy: a szenvedésed!
A felolvasott részben rátér a belső bizonyságokra, a lelki megtapasztalásra, az Úr Jézus kinyilatkoztatásaira, mely csak őhozzá és senki máshoz nem szólt. A te életedben is talán szólt hozzád úgy az Úr, ahogyan senki máshoz. Neked, személyre szólóan, a te gondjaidra adott válaszként. A bizonyíték tehát Pál apostolságára és a te elhivatottságodra: Krisztus szava hozzá belül és a szenvedések kívül.
Pál azzal az emberrel dicsekszik, akinek kijelentetett Krisztus titka, nem pedig saját magával. Krisztus-követésünk hiteltelenné válik, ha magunkat hozzuk fel példaként. Nem! Hanem azt az embert kell magunkban felmutatni, aki találkozott a Feltámadttal, akinek személyre szóló kijelentést tett, s rajtunk keresztül Őt magát. E találkozás előtti önmagunkkal nincs mit dicsekednünk, ahogy Pál sem ezt tette. Nem hivatkozik kiváló teológiai tudására, melyet Gamáliel lábainál szerzett, hanem csak Krisztus kegyelmére. Még a lelkipásztort is ez a kegyelem jogosítja fel és nem elsősorban a teológiai végzettség.
Kívülről nézve tehát: a keresztyén ember nemcsak annyi, ami látszik belőle: szenvedő teremtmény, hanem Krisztussal élményt átélő ember. Ezzel az élménnyel lehet dicsekedni, továbbá az erőtlenségeinkkel, amely mind testi, mind lelki értelemben megmutatkozik – mivel Krisztussal az erőtlenségeinkben találkozunk. Emlékezz vissza! Mikor találkoztál Vele először? Gyászban, betegségben, hiányér-zetben…
Keresztyénségünk tehát két rétű: belső élmény, külső szenvedés. Ma egyik sem népszerű. A belső élmény vallásos magánügy, a szenvedés pedig nem dicsekedésre, hanem titkolásra való. Az erőtlen ember vesztes és senki nem akar annak látszani.
Isten igéje azonban mindent, amit az ember logikusnak gondol – ahogy szokott – feje tetejére állít. Ez a hit botránya. Megmutatja, hogyan jele a szenvedés a győzelemnek!
Ha csak istenélményünk lenne, életünk pedig szenvedés-mentes lenne, akkor az eredmény: elbizakodottság, mások általi túlértékelés. Az emberi teljesítmény egyre jobban előtérbe kerülne az életünkben, s már nem látnánk mi magunk sem mögötte a Mindenható, Gondviselő és Megváltó Istent. Hasonlóak lennénk sok más, ma divatos vallásúakhoz, akik pontosan a szenvedéstől és a betegségektől való szabadságukat vélik megtalálni az adott vallásban.
Pál azt mondja: hogy ez meg ne történhessen, tövis adatott a testének. Nem a testébe, hanem testének, tehát célhatározó módban mondja. A tövisnek, a szenvedésnek – melyről Pál keserűen mondja, hogy a Sátán angyala gyötri – valószínűleg valamilyen betegségnek CÉLJA VAN! Nincs céltalan szenvedés! Neked milyen tövis adatott? Tartós, gyógyíthatatlan betegség? Hiányérzet? Kísértés? lelki vívódások? Folyamatos családi vagy munkahelyi problémák? Mindnek célja van a te életedben is, még ha kellemetlen és értelmetlennek tűnik is!
Nem rögtön tudta ezt a célt az apostol sem. Időbe került, mire megértette és elfogadta. Az az ember, aki jeleket és csodákat tett, hiába kérte háromszor az Urat, hogy vegye el tőle ezt a gyötrelmet, a válasz megdöbbentőbb volt, mint maga ez az állapot: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”(2Kor 12,9)
Pál háromszor kérte az Urat, mint Jézus a Getsemáné-kertben. Távozzék tőle ez a pohár, legyen vége a gyötrelemnek! Jézus is megtapasztalta az emberi élet árnyoldalát, szenvedéseit, halálfélelmét, s az Ő ember volta abban mutatkozott itt meg, hogy Ő is szabadulni szeretett volna tőle – de ki tudta mondani: legyen meg a te akaratod!
Isten nem azzal válaszolt Jézus imádságára, hogy 12 sereg angyalt küldött a kimentésére, hanem az volt az akarata, hogy szenvedése útján megváltsa az embert. Jézus az Atya akaratának engedve elhordozta a gyötrelmeket. Embersége a szenvedésben, Istenfiúsága pontosan annak elhordozásában vált nyilvánvalóvá.
Pál imádságára az volt a válasz, hogy az Ő ereje a szenvedésben, a Krisztussal vállalt szenvedés elhordozásában ér célhoz. Így válik az ember maga is Isten fiává, gyermekévé, ebben a hasonlóságban. Isten erejét nem a görög héroszokhoz hasonló módon lehet birtokolni, akik mintegy burokban, természetfeletti védettségben éltek, hanem felülről kapott erővel le lehet győzni a nehézségeket. Ez az, ami valóban hitelessé teszi keresztyén mivoltunkat, nem pedig a burokban járás lenne.
Melyik a hitelesebb? Ha a lelkipásztor a szószékről úgy hirdeti nektek az Istenbe vetett bizalmat, hogy ő maga soha sem él át nehézségeket (ilyen nincs is), vagy ha ő maga is szenvedő ember lévén mégis hitben erős? Melyik a hitelesebb? Ha valakinek úgy próbálsz bajában Isten szerinti vigasztalást adni, hogy te magad nem élted át soha a szenvedésben Isten erejét? Vagy te is elmondod, hogy nehézségeid vannak, de BOLDOG EMBER VAGY MÉGIS! Ez az igazi erő, Isten ereje. Mert te is megélhetted már, hogy Isten ereje nem a szenvedés megszüntetésében mutatkozik meg igazán, hanem amikor erőt mindvégig elhordozni azt.
Ha Jézustól és Páltól sem távozhatott el a keserű pohár, tőled sem fog! Nem ilyen vigaszra vágytál? Pedig nincs más és más sem tud jobbat ígérni, legfeljebb hitegetni.
Csak egyet nem kell átélned Krisztussal, mert Ő pontosan ezért jött: az Istentől való teljes elszakítottságot De a szenvedés útját végig kell járnod Vele együtt, hogy Vele együtt részesülj a feltámadásban is!
Könnyű neki – mondhatjátok – hiszen Ő tudta, hogy az Atya fel fogja támasztani a harmadik napra! Igen, tényleg ez adott neki erőt ahhoz, hogy elfogadja az Atya akaratát és végig szenvedje azt a szörnyű utat, amit nem kívánunk még az ellenségünknek sem.
De Pálnak is ez adott erőt. Tudta, hogy a feltámadt Úr, akivel a damaszkuszi úton találkozott, neki is feltámadást fog adni, magához fogja őt venni az örökkévalóságba. Ez adott erőt ahhoz, hogy Krisztussal együtt szenvedve kivegye a részét.
S itt szegezi neked a kérdést Isten: Te tudod előre, mint Jézus, vagy Pál, hogy fel fogsz támadni az örök életre az utolsó napon? Isten hitet akar adni neked ebben, mert CSAK EZ segít a szenvedésben, SEMMI MÁS! Ezért ez a keresztyén hit központja, ezért a húsvét a legnagyobb ünnepünk, s ezért ünneplünk minden vasárnap húsvétot!
E nélkül a hit nélkül értelmetlen és elviselhetetlen minden családi probléma, minden betegség és fájdalom, minden gyötrelem és szenvedés…és ráadásul halál a vége.
Ezzel a hittel viszont értelmet nyer minden kín, sőt, örömöt okoz az, hogy Krisztus szenvedésében részt vállalva, de a poklokra szállást át nem élve az Ő örök életének is részese lehetek! Nincs ennél nagyobb vigasz, s adja meg az Úr ezt a VALÓDI ÉS NEM HAMIS VIGASZT minél több embernek itt, a gyülekezetben, otthon, a családban, Monorierdőn és az egész világon!
Ámen
2014. július 20.