Monorierdői Református Gyülekezet

Vakációs bibliahét

2022. január 26. Gyülekezeti élet

2021. június 28 – július 2. között tudtuk megtartani Isten kegyelméből gyermektáborunkat. Ez a vírus miatt az előző évben sajnos elmaradt, de örömmel tapasztaltuk, hogy a kimaradás ellenére is voltak érdeklődők, jelentkezők.

A gyülekezeti napközis tábor célja, hogy a gyerekeket megismertesse, közelebb vezesse Isten Igéjéhez, az örömhírhez. Ehhez viszont szükség van arra, hogy a táborban szolgálók ismerői legyenek Isten tanításának és azt, amit már megéltek és megértettek tovább adják egymásnak és a gyerekeknek is egyaránt. Éppen ezért minden reggel egy imaközösséggel kezdtük a napot, hogy elkérjük Isten útmutatását. Hála legyen az Úrnak azért, mert a tábor első percétől az utolsóig jelen volt, vezetett és bátorított bennünket, hogy a ránk bízott feladatot elvégezhessük és megóvott minden bajtól!

13 éves korig lehetett résztvevőként regisztrálni. A jelentkezőket korosztály szerint csoportokra bontottuk, így volt lehetőség minden nap az aktuális bibliai történetet kevesebb létszámmal, korosztályhoz illően megismerni és az üzenetét megérteni, elsajátítani. Természetesen az idő nagy részét a résztvevők együtt töltötték, a csoportfoglalkozások a nap egy szeletét jelentették. Általában a csoportfoglalkozások előtt énekekkel magasztaltuk Urunkat gitár, szintetizátor és dob kíséretében. A gyerekekkel való közös éneklés többször megérintette a szívünket. Próbálom szavakba önteti azt az érzést, amikor kb. 40 gyerekhang együtt zengi Istennek azt, hogy „Lelkem, áldd az Urat, áldd az Urat! Egyedül Őt imádd! Zengj úgy, mint soha még, Őt dicsérd!”, ezt hallva megtelik az ember szíve hálával és őszinte, tiszta szeretettel az Úr iránt. Szavakkal mindezt nem tudom teljes mértékben átadni, mert olyan nehéz és számomra lehetetlen, mint amikor egy gyönyörű tájról szeretnénk egy fényképet készíteni. Biztosan mindenki tapasztalta már azt, hogy egy festmény, fénykép vagy videó nyomába sem ér a valóságnak.

A hét minden napján volt egy különlegesebb program. Hétfőn lelkipásztorunk vezetésével megismerkedhettek a templomunkkal a gyerekek. Kedden az íjászatot próbálhatták ki a templomkertben. A szerdai napon buszos kirándulás keretei között látogattunk el a Tisza-tavi Ökocentrumba. Csütörtökön a Majorka bábszínház látogatott el a gyerekekhez és egy interaktív bábelőadásra invitálta őket. Pétek délután a csapatok kincskeresésre indultak, aminek útja végig vezetett a heti témákon keresztül.

A tábor témája ebben az évben az „Újratervezés” volt, aminek mondanivalóját így lehetne összefoglalni: „Jézus vezet, hallgass Rá”. A hitben való járásról, a Krisztussal való kapcsolatról, a tanítványokról, a helyes útról és Jézus vezetéséről is szólhattunk a gyermekek között. Aranyigéket is tanítottunk nekik, hogyha bármikor az életük során nehezebb vagy bizonytalan helyzetbe kerülnek, eszükbe jusson és abból erőt merítve átlépjenek az akadályokon.

Nekem ez volt az első olyan táborom, ahol csoportvezetőként vehettem részt. Sok tapasztalatot szereztem, amik még jobban ráébresztettek arra, hogy mennyire fontos a gyermekek között végzett szolgálat. Nem csak a felnőtteknek van igényük és szükségük a beszélgetésre, tanításra, tanácsra, közösségre, a minőségi időtöltésre, hanem a gyerekeknek is. Főleg ezekben a napokban, amikor sajnos hosszabb ideig arra kényszerültünk, hogy elzárkózzunk társainktól. Hatalmas megtiszteltetés Isten ügyében a csemeték között munkálkodni. A felkészülés nagyon izgalmas, mert kreativitást igényel. Az üzenet átadása kicsit nehezebb, de hiszem, hogy a Lélek munkája az üzenet megértése és továbbadása is. Azt is hiszem, hogy csoportvezetőként pedig a munka egyik eszköze vagyok a növendékek között. Azt még szeretném kiemelni, hogy nem csak a felnőttek adtak útravalót a gyerekek számára, hanem a gyerekek is: kérdéseikkel, cselekedeteikkel emlékeztettek olyan dolgokra, amiket jó lenne nem elfelejteni és a háttérbe szorítani; bizonyos szempontból meg kell őrizni gyermeki oldalunkat.

Számomra egy fontos üzenet a hét tapasztalatairól ez:

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.” (Mk 10, 14-15)

Várdai Orsolya

A Vakációs Bibliahét Magyarország Kormányának az EKCP-KP-1-2021/1-000829 azonosítószámú, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül nyújtott 300.000 Ft összegű egyházi közösségi célú programtámogatása segítségével valósult meg.

Evangelizációs családi nap

2022. január 26. Gyülekezeti élet

Még csak néhány hónapja, hogy családommal Monorierdőre költöztem. Ezt a tényt azért is fontosnak tartom kiemelni beszámolóm elején, mert letelepedésünkben kulcsszerepet játszott, hogy a falunak egyre gyarapodó református gyülekezete van, a közösséghez kapcsolódást pedig elengedhetetlennek tartjuk személyes hitéletünk és gyermekünk szocializációja szempontjából.

Ezért volt üdítő számomra, amikor megtudtam, hogy szeptember 11-én evangelizációval egybekötött gyülekezeti napot tartanak gyönyörű templomunkban – lehetőségeink szerint ugyanis szeretnénk minden alkalmat megragadni arra, hogy részt vegyünk a közösség életében. Lelkipásztorunk, Lénárt Tibor szeretetteljes köszöntőjét követően Hankóczi Gergely alezredes, a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis tábori lelkésze vette át a szót. „Nem, ő nem Tony Stark” – hivatkozott rá Tibor még a családi nap előtt, és számomra is döbbenetes volt a hasonlóság a Marvel-képregényfilmekben a Vasembert játszó Robert Downey Jr-ral. Bizonyítva, hogy a lelkészeknek igencsak van humorérzékük, Gergely egyenruhájának jobb karján egy Vasember-álarcos felvarró díszeleg.

A hasonlóságon nem volt idő sokat merengeni, az alezredes ugyanis hamar megragadta a figyelmünket szavaival, ám hozzá kell tennem, hogy másra számítottam. Évekkel korábban hallottam már egy tábori lelkész háborús élményekkel tűzdelt beszámolóját, ám itt alig esett Irakról, Afganisztánról, a katonák lelkigondozásáról vagy éppen a hitünk harctéri megéléséről. Gergely élménybeszámoló helyett Isten igéjére, az igaz megtérésre és a Jézushoz közeledésre helyezte a hangsúlyt személyes példákon keresztül, mely sokkal jobban épített, mintha pusztán a háborús, vagy a szolgálatból hozott történeteket mesélt volna. Azt hiszem, pontosan ilyennek kell lennie egy evangelizációnak.

A gyülekezeti nap késő délutáni programjában Lendvay Beáta a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz-akciójáról mesélt, melyben gyülekezetünk is részt vesz. Monorierdőn több helyszínen van lehetőség boltban vásárolt tartós élelmiszereket gyűjteni rászorulók számára, a megtömött dobozokat pedig az MRSZ-szel együttműködésben juttatjuk el hozzájuk.

Estébe fordulva a VirDuoso együttes fellépése melengette a szívünket. Vihula Mihajlo gitárművész és Szurasenkó Dániel blockflöte virtuóz duója korábban járt már nálunk, így néhány gyülekezeti tagunknak ismerősen csenghettek a barokk dallamok. Őszinte leszek: a mindennapokban távol áll tőlem a klasszikus zene, ám ez alkalommal sokat segített az evangelizáción hallottak elmélyítésében.

Közösségünk hálát ad Istennek, hogy megvalósulhatott ez a csendes alkalom – bízom benne, hogy a jövőben is folytatni fogjuk a hagyományt, hitünk erősödéséért és gyülekezetünk növekedéséért. A gyülekezeti nap szüneteiben lehetőség volt két évvel ezelőtt felszentelt templomunk minden zegzugának megismerésére az alagsortól a templomtoronyig, no és természetesen kapcsolatot építeni testvéreinkkel, akik között örömömre minden korosztály képviseltette magát.

Baba-mama klub

2022. január 26. Gyülekezeti élet

Az Úrnak hála, immáron több hónapja, újult erővel „dübörög” a baba-mama klub, még vegyesebb babakorosztály-összetétellel, mint eddig. A klubba való betérésnek nem feltétele, hogy az édesanya hívő (református) legyen – mindenkit szeretettel várunk! Alkalmainkra jellemző a spontaneitás. Van, hogy egészen mélyen el tudunk beszélgetni bizonyos minket foglalkoztató témákról – gyermekeink jövője, féltés, szeretet, nyugalom, kétségek -, máskor viszont a felszínen maradunk, apró-cseprő praktikákat, hasznos tapasztalatokat osztunk meg egymással, ahogy épp a gyermekek hangulata, energiája teret ad. Ami viszont ennél is fontosabb, s amihez személy szerint, a Klub megbízott „vezetőjeként” (nem szeretem annyira ezt a szót, kifejezőbb lenne a „terelő”) ragaszkodom: az ítélkezés-mentes együtt-lét. Miért fontos ez? Úgy vélem, ebben a mai, mindenhonnan felénk áradó információkkal teli világban az anyák különösen ki vannak téve annak, hogy elszi geteltségükben (hiszen nagyvárosokban és kisebb falvakban is létezik az anyai elszigeteltség társadalmilag jelen lévő problémája) falakat építsenek maguk köré, és mintegy icipici, szűk ablakokon kémleljék egymást saját erődítményeikből. Ezek a falak látszólagos biztonságot jelentenek ugyan, de valójában csak mélyítik az egymás közötti szakadékokat, s ellenségeskedést, előítéleteket gerjesztenek.

Az Úr segítéségét tehát szüntelenül kérve igyekszem ezt az előítélet-mentes légkört megteremteni és fenntartani, amennyire lehetséges, hogy valódi KÖZÖSSÉG alakulhasson ki. A KÖZÖSSÉG alapja ugyanis az egymás iránti szeretet, tisztelet és elfogadás, Krisztus nyomdokain haladva. Így nem az határozza meg az egymáshoz való viszonyunkat, hogy ki hány éves, milyen módon táplálja gyermekét, vagy kinek mi a saját maga gyártott kis elképzelése arról, hogy ki számít jó anyának, hanem a nyitottság, bizalom és kedvesség. Amennyire lehetséges, az összetartás. Mert itt, Monorierdőn, az anyukák nem igazán tudnak kapcsolatba lépni egymással, leszámítva egy-egy játszótéri vagy rendelői beszélgetést, futó benyomásokat rögzítve egymásról és egymás gyermekeiről. Anyuka-barátságok vannak, de közösségek nem igazán. S ez, sajnos, nem csak az anyukákra igaz.

A Klub létezésének valódi célja természetesen, hogy azok, akik azelőtt sosem találkoztak Krisztussal, sőt, esetleg nem is akartak Vele találkozni, itt lehetőséget kapjanak arra, hogy ezt az első találkozást megéljék. A Klub előszoba; lesz, aki tesz majd még egy lépést, és beljebb kerül a Házba, lesz, aki nem, csak az Úr tudhatja. Az azonban, hogy pici gyermekeink itt játszanak, egymásra mosolyognak, mi pedig anyákként és nőkként beszélgetni tudunk egymással, már önmagában is csoda. Köszönjük az Úrnak, köszönjük a Gyülekezetnek, és természetesen, köszönjük Lelkipásztorunknak és kedves Családjának, hogy mindezt lehetővé tették számunkra.

Feketéné Tóth Andrea

Aki a harangért szól

2019. január 4. Gyülekezeti élet

2018. december 9-én, advent 2. vasárnapján jótékonysági koncertet tartott gyülekezeti termünkben az évente Budapesten megrendezett Református Zenei Fesztivál rendszeres fellépője, az Invocatio Musicalis zenekar. Négy évvel ezelőtt a gyülekezeti ház építését támogatták, most a harang megöntésének költségeihez járultak hozzá.

A kb. 80 fős közönség láthatóan nagyon élvezte a nagyrészt református énekfeldolgozásokból álló műsort.  Fuvola-gitár-dob felállásban játszotta a Kollár Attila vezette csapat az újszerű zenei köntösbe öltöztetett egyházi énekeket, de saját szerzeményekkel is megörvendeztették a közönséget. Nemcsak a szűnni nem akaró taps, hanem a koncert végén megvásárolható CD-k fogyása is jelezte, hogy fogékony a monorierdei közönség erre a fajta muzsikára. A zenekar az eladott lemezekből származó bevételt is a harangöntésre adományozta. Ezúton is köszönjük nekik, hogy azon túl, hogy egy nagyszerű zenei élménnyel ajándékozták meg a gyülekezetet, anyagilag is jelentősen hozzájárultak e cél megvalósításához! Ígéretük szerint a felépült templomban is számíthatunk majd rájuk. És köszönjük szépen mindazoknak, akik eljöttek és adományaikkal gyarapították az esemény bevételét!

Ahogyan az Invocatio Musicalis minden lemezborítóján is szerepel: Soli Deo Gloria!

Tovább olvasás…

Mit üzen a Szent Márton-hegy?

2018. október 9. Gyülekezeti élet

Gyülekezeti kirándulás Pannonhalmán, ahogy én láttam

A hegyek, azok a méltóságos óriások, akik minden kultúrában, hitvilágban és mitológiában az Isten közelségéhez vezető utat, vagy Istenek lakhelyét jelölik. Lehetne egyszerűen domborzati képződményként is említeni őket, mégis tekintélyt parancsoló, tiszteletet kívánó ükapáink ők, akik a múltat, a jelent és a jövőt egyaránt képviselik. Időtlenül állnak, magasodnak a világon mindenütt. Néhol bölcsőként ölelik a tájat, máshol védő vonalként őrködnek, olykor pedig rejtett zugaik békés végső nyughelyül szolgálnak. Sok írót és költőt ihlettek meg és késztettek írásra.

Jómagam alföldi lánynak születtem. A síkság, végtelen legelők, kaszálók és a vége láthatatlan délibábos puszta látványához szokott a szemem, kicsi gyermekkorom óta. Számomra a hegyek látványa mindig együtt járt valami féle csodálattal, tisztelettel, az ismeretlen felé irányuló kíváncsisággal és egy kis borzongással. Mind ahányszor hegyvidéken jártam, felerősödött bennem az érzés, Ők mindent látnak.

A hegyek jelentőségét a Bibliában való előfordulásuk is beszédesen mutatja. Az emberiség valamiért a magasba törekszik, hol az Úr kérésére, hol pedig saját elgondolásból teszi ezt. Sok nép kultúrájában, ahogy nálunk is jellemző, a templomokat magaslatra építik, ha tehetik hegyre, dombra, a falu a legmagasabb pontjára. Vajon ezzel közelebb szeretnénk kerülni Istenhez?  Egy magaslaton emelt Isten házában közelebb érezzük magunkat az Úrhoz? Néprajzkutatók természetesen a praktikum és a védelem elvével is magyarázzák ezt az építési morált.

Magyarország egyik leglátogatottabb vallási emlék és zarándok helye Pannonhalma és az itt található Bencés Főapátság. A lankás dombokkal körülölelt, festői környezetben a tájból egyértelműen és meghatározóan kiemelkedő főapátság, bármely irányból érkező vándor szemét magára vonja. Így jártunk mi is, amikor gyülekezetünk kiránduló tagjaival a busz Pannonhalma felé haladt. A társaság apraja, nagyja csodálta az elénk táruló látványt. Az utazással eltöltött időt a már megszokott 13+1-es TOTÓ tette színesebbé. Tiszteletesünk ismét minden tekintetben hasznosnak bizonyuló témában tette fel a kérdéseket. Formálódó, alakuló gyülekezetünk múltja és jelene volt a téma. Ezennel is köszönet a gondolatébresztésért. Az apátság területén remek idegenvezetésben részesültünk, az épületegyüttes látogatható részeinek bejárása élményszerű bemutatás mellett történt. Hallhattuk, hogy az Isteni gondviselés, hány alkalommal volt egyértelmű a monostor életében, attól kezdve, hogy I. Szent István megalapította. Ostromolták mongolok és tatárok, többször elnéptelenedett, sőt II. József még a Bencés rend működését is megszüntette. Az Úr azonban, mindig gondot viselt rájuk és egyre, másra újra épült, benépesedett. A monostor minden viszontagság ellenére, most is legszebb fényében tündököl és a benne zajló, létező hitélet hirdeti, az Isten dicsőségét, s ezzel mutatja meg, hogy ha az Úr arra késztet minket, hogy neki házat emeljünk, Ő azt védelmezi és megőrzi számunkra! Legyen ez a Szent Márton-hegy üzenetének egyik része nekünk is! Párhuzam fogalmazódott meg bennem gyülekezetünk jelene és az apátság múltja, jelene között. Templomépítésre érdemesnek lenni az Úrtól kapott ajándék. Fogadjuk hát ekképpen, és igyekezzünk, hogy továbbra is érdemesek maradhassunk!

Az apátság minden tekintetben utánozhatatlan könyvtára, szintén bevésődő emlékként marad meg a látogatókban, hiszen látvány és tartalom együtt tükrözik, hogy milyen fontos volt a múlt korokban és most is az írott emlékeink, a tudományok és a kultúra megőrzése. Az oktatásban is jelen vannak, hiszen ma is 300 fős fiú Bencés gimnázium és kollégium működik az épületek falai között. A mindig is önellátásra berendezkedett monostor jelenleg is több lábon áll. Az idegenforgalom és turizmus mellett gyógynövénytermesztéssel és borászattal is foglalkoznak. A legnagyobb mennyiségben levendula, de más gyógynövények is termesztődnek a több hektáros területeken. Ezeket különféle gyógy- és kozmetikai termékek előállításánál hasznosítják! Itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenkit arra bátorítsak, kóstolja meg az Apátsági Bor(oka)t! Hozzáértő gondossággal, forradalmi technológiával készülnek, és akár impozáns környezetben a helyszínen is elfogyaszthatóak.

A program részeként a bazilikában részt vehettünk egy imaórán, ahol az itt élő Bencés szerzetesekkel együtt állhattunk az Úr előtt. Bensőséges, szinte már meghitt alkalom volt ez, ami a jelenlévőket észrevétlenül ragadta magával. Együtt imádkoztunk, zsoltároztunk és együtt volt közel a lelkünk az Úrhoz egy templomban, ami a Szent Márton-hegyen épült. Talán a csodálatosan megmunkált, színes üvegablakokon átszűrődő derengő fény, vagy a velünk szemben lévő napot szimbolizáló kerek ablakon erősebben áradó napsugarak játéka az oltáron, vagy az áhítatos csend, amit a megfelelő pillanatban mindenki a szerzetes testvérekkel együtt szinte már hallhatóvá téve azt megtartott, keltette bennem (bennünk) a megérkezettség érzését. Megérkeztünk az Úrhoz közel. Közelebb, mint a hegy lábánál voltunk, közelebb, mint az úton, közelebb, mint amikor elindultunk. Vajon a hely, a hegyen épült templom az ő minden szépségével és évszázadokat átölelő puszta létezésével hat ránk így? A falakból áradó, az ott élők mindennapjait körülölelő isteni jelenlét csak itt a hegyen létezik? A közelség érzése, és a szinte belülről felszakadó lelki kitárulkozás utáni vágyakozás keríti hatalmába az ember fiát és lányát, amikor a szerzetesek számunkra talán már kissé spirituális, átszellemült imádságát látjuk és halljuk. Máskor is megélhetjük ezt? Kiváltsága-e a helynek, az oly sokszor újjá éledő monostori falaknak és a benne élő közösségnek?  Elmét és lelket munkáltató és munkáló gondolatok ezek. Ezekkel a gondolatokkal telve, kérdések között érkeztem Fülöp testvér beszámolójára, ahol a monostorban jelenleg is élő Bencés szerzetesek mindennapjait és hitéletét láthattuk, hallhattuk röviden. Isten választ küld, csak merjünk kérdezni. A keresztény élet olyan megláttatása, és megfogalmazása amilyet itt hallottunk, számomra minden eddigitől különbözött. Természetes, belülről jövő volt és számomra válaszokkal teli!

Fülöp testvér minden mondatát áthatotta az odaszánás, az alázat és az a közelségérzés, amit szerintem sokan keresünk, és csak alkalmanként találunk rá. Amíg őt hallgattam, rá kellett jönnöm, hogy nem a hely, a magaslatra emelt templom, az ódon falak, vagy az áhítat lelket nyitó sajátos szépsége az, ami az Istenhez való közelebb jutás érzését okozza! Az itt élők ön azonosan, tudatosan választott keresztény életének hatalma ez, ami utat mutathat mindannyiunk számára.  Sok minden más mellett számomra elhangzott a Márton-hegy üzenetének további része is. Te, aki a mindennapok embereként élsz, át tudod-e adni magad az Úr hívó szavának? Szánsz-e időt arra, hogy közeledj ahhoz, aki vár téged? Meghallod-e a hívó szót? A Márton-hegyen hallják. Velük együtt mi is hallottuk. Nélkülük, máshol sikerülhet-e? Az üzenet fontos: ez nem a hegyek kiváltsága! A bölcs hegy csak tanítja és megmutatja nekünk a mintát, amit ha nem is tudunk, akarunk pontosan lemásolni, szem előtt kellene tartanunk. Isten a hegyen, akárcsak a Bibliában annyiszor, utat mutat és mintát ad, ha eltévednénk, vagy nem találnánk a hozzá vezető utat. Fogadjuk el az Ő vezetését! Mindenkit kísérjen áldás a még előtte álló úton!

 „Vajon nem mindnyájan ezért a titokért élünk? Hogy földerítsük életünk nagy titkát, az Istent? S mit tettem én, hogy megoldjam a titkot, a magamét? Hogy ne csak higgyem, hanem tudjam is…?” / Wass Albert/

Madar-Nemes Edina