Féltő ölelésben
„Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből.” (1Sám 27,1)
A háromméteres filiszteus harcos, Góliát legyőzése, a veszedelmesen hatalommániás, vérszomjas Saul kétszeri kiszolgáltatása gyorsan feledésbe merül és feloldódik Dávid félelmeiben. A hős harcos, akit tenyerén hordoz az Isten, értelmetlen okból kételkedni kezd. Mélyen emberi vonás ez, ami mindannyiunkra jellemző. Bár felsorolni sem tudjuk Isten áldásait és szabadító tetteit életünkben, amikor gondolatainkkal egyedül maradunk és a félelem ránk tör, semmivé foszlik Isten cselekedeteinek minden emléke, elhívásunk bizonyossága pedig kétséggé válik. Az élet újabb és újabb kihívásai az Istenre hagyatkozás újabb és újabb döntését kívánják. Nem elég egyszer rábízni Istenre az életed. Minden próbatételben, minden nehéz helyzetben meg kell hoznod ezt a döntést, mert a bizalom nem válik életed konstans értékévé.
Dávid az ellenséghez menekül gyenge pillanatában hozott döntésétől vezérelten. A kétségek között te is hajlamos vagy olyan megoldásokhoz folyamodni, ami Isten elleni, neki nem tetsző, sőt bűn. Az Istenben kételkedő embert az ördög tárt karokkal várja, s örvendezik magában: „örökre az én szolgám marad.” (1Sám 27,12)
Azonban minden kétségbeesett, rossz irányba történő menekülésből van visszaút az Atya ölelő, féltőn szerető, oltalmazó karjaiba. Újra leteheted elé félelmeidet, és Ő csodát tesz az életedben ismét. Ma is élj e féltő ölelésben, hogy ne kelljen félned, és légy mindig kész a csodára!
2024. november 22.