Cirkusz és kenyér?
22Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. 23De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. 24Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. 25Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? 26Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 27Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten. 28Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? 29Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. 30Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? 31Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” 32Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. 33Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. 34Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” (János evangéliuma 6,22-34)
Profi politikusok tudják, hogy választásokat nyerni csak az tud, aki hihetően ígér cirkuszt és kenyeret a népnek. Jézusnál mindkettő megvolt. Ne botránkozzatok meg rajta, hogy ezt mondom, de az átlagember szemszögéből Jézus csodái szórakoztatóak is lehettek. Cirkuszt kaptak tőle egyesek, még ha Ő nem is ezért tette a csodákat. Igeszakaszunk előzményeként pedig kenyeret is kaptak Tőle, amikor 5000 embert lakatott jól egy kisgyermek uzsistáskájának tartalmával. Választáson ma tuti befutó lenne. Olvassuk is a kenyérszaporítás csodája után: „észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék”. (Jn 6,15)
Emberi zsigereinkre így lehet hatni a legkönnyebben: földi örömök, nagyszabású, látványos események, tele has. Jézus a sztár, jó, hogy itt van, elkápráztat, gyógyít, etet. De Ő nem ezért jött. Ő a szívünkre akar hatni, nem a hasunkra. Még akkor sem, ha egyeskenke a szívéhez a hasán át vezet az út. Amikor Jézus elmenekül a királlyá koronázás elől, ami a tömeg végzetes félreértésének bizonyítéka, követők ezrei indultak Jézust felkutatni, hová tűnhetett. Amikor megtalálták, Jézus szemükre hányta: „Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.” (26. vers) Nos, én szeretném most úgy hirdetni ezt az igét, hogy ne csupán megértsétek, hanem megéhezzetek. Magára Jézusra. A szívetek, a lelketek legyen éhes!
A néhai Grétsy László nyelvészprofesszor nyelvművelő műsorának címe ez volt: „Álljunk meg egy szóra!” Egy-egy hibásan kiírt felirat mellett elidőzött és tanított a helyesírásról. Itt most valóban érdemes megállni, s nem elrohanni az üzenet mellett. Hiba van a történetben, és föl kell tegyünk egy kérdést magunknak: Vajon mi nem vagyunk-e azonosak a Jézust üldöző, tévesen gondolkodó sokasággal? Vajon nem ragadunk-e mi is le Jézus csodatetteinél? Meggyógyított, megvigasztalt, kimentett egy-egy nehéz helyzetből, s lehet, hogy még kenyeret is adott olyan helyzetben, amikor nem volt miből vennünk.
Az én életemnek volt olyan szakasza, amikor a szomszédtól kellett kenyérre pénzt kérnem. És olyan is, hogy csodálatos módon pénz állt a házhoz, amikor mindenből kifogytunk. Ma már tudom: Jézus cselekedett. És cselekedett a ti életetekben is. De megláttuk-e életünk csodáiban a jelet is, ami túlmutat azon, hogy elmúlt a betegség, megszűnt a baj, sikerült a lehetetlen? Vajon mit szűrtünk le ebből? Nem csak annyit, hogy Istenre mindig számíthatunk a bajban? De azt már nem, hogy ettől Ő sokkal többet akar. A csodát ennek jeleként tette az életünkben.
Olyan sok ember számára ezek a megélt csodák nem jelek, hanem csupán jóbaráttá szelídítették a mindenható Istent. De minden átélt kisebb és nagyobb csoda az életünkben nem azért volt, hogy földi biztonságérzetünket növelje. Hanem hogy túlmutasson a földről az égre, a múlandóról az örökkévaló felé. Amikor megtalálták Jézust, rögtön erről tanította őket: „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért…” (27. vers)
Ne azért keressük Jézust, hogy oldja meg az életünkben azt, amit a hivatal, a politika vagy az egészségügy képtelen, és amire nincs erőnk, képességünk és elég barátunk. Ne gondoljuk, hogy bármit is azért tett az életünkben, hogy meghallgatva imáinkat jól érezzük itt magunkat, és felbátorodjunk arra, hogy mennyei asszisztensként tekintsünk rá, aki egyengeti földi utunkat. Megteszi, de azért, hogy ez az út továbbvezessen a földről. Azért ad földi kenyeret, hogy a mennyeire legyünk éhesek. Azért törli le a könnyeinket, hogy vágyjunk arra a helyre, ahol már nincs sírás.
Emlékszem, az én megtérésem épp ennek volt köszönhető. Csodaként éltem meg mindent, amit 30 éves koromig kaptam: családot, házat, munkahelyet, biztos egzisztenciát, de épp ezért elkezdtem éhezni valami többre. Valamire, ami mindezek fölött van, amihez képest minden, amim van, csak ráadást jelenthet. Addig ilyen kérdéseim voltak: Hová menjek dolgozni, ahol többet fizetnek és jobb karrierlehetőségeim lesznek? Hová költözzünk? Mit tegyek, hogy teljes legyen földi életem? De megtérésem után megváltoztak a kérdéseim is.
Amikor ott a Galileai-tenger partján a sokaság kezdte kapizsgálni, hogy miről is van szó, rögtön egy új kérdés került a fókuszba. Amikor az ember rádöbben, hogy több az élet az ételnél, már nem az lesz a fő kérdése, hogy mit együnk. Hanem az, hogy mit tegyünk? „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” (28. vers) Hát igen, vallásossá szocializálódott emberekről van szó, akikben ha felmerül az üdvösség kérdése, akkor a tettek mezejére akarnak lépni. Ahogy más is kérdezte Jézustól: „Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek?” (Mt 19,16) De azért jó az, ha valaki egyáltalán már eddig eljut. Amikor már foglalkoztatja ez a kérdés, és többet gondol a világról a látható dolgoknál, és megsejt valamit abból, hogy van azon túl is. És hogy oda nem alanyi jogon juthatunk be.
Jézus válasza egyszerű volt: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (29. vers) „Mindegy miben, de hinni kell mindenkinek valamiben.” – mondja a népi bölcsesség. Sokan vallják, de ez nem így van. Még csak nem is az az üdvözítő hit, hogy Istenben hiszünk. Érdekes megfigyelnünk, hogy Jézus nem arról beszél, hogy Istenben higgyünk, hanem abban, akit Ő elküldött. Nyilván összefügg a kettő, hiszen ha a küldöttben hiszek, akkor a küldőben sem kételkedem. De hitem központja Jézus Krisztus kell legyen, Isten küldöttje, egyszülött Fia. Nem cselekedni kell tehát, hanem benne hinni.
Talán azt gondoljátok most is, hogy sokszor hallottatok már erről. Arról, hogy örök életünk nem cselekedeteinkért van, hanem Jézus Krisztus kereszthalálának érdeméért. Agyonbeszélt üzenet, unásig ismételt dogmatikai tétel a kegyelemből hit általi üdvösség. Mégis érdekes, hogy pl. hittanórákon, ahol szintén sokat beszélek erről, és felteszem a gyerekeknek a kérdést, hogy hogyan juthatunk a mennybe, a válasz: hát úgy, ha jók vagyunk. És a templomba járó hívek többsége is úgy gondolja, hogy vallásossága jelent bármiféle előnyt az örök élet szempontjából. Érthetetlen a kegyelem, ezért jó újra és újra befogadni az üzenetét, elmerülni benne. Azért, hogy egyre inkább kiforrjon bennünk a hála.
Mert a kérdést fel kell tennünk akkor is: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” (28. vers) De már nem azért, hogy kiérdemeljük Isten szeretetét, hanem hogy megháláljuk azt. A kereszt megváltoztatja a kérdés motivációját. Érdekes volt az elméletben megszüntetett orvosi hálapénz rendszer. Gondolkodtatok róla már? Hálapénznek neveztünk valamit, amit előre fizettünk abban a reményben, hogy az orvos majd alaposabban fog foglalkozni velünk. De a hálapénz akkor lett volna igazán hála-pénz, ha a gyógyítás megelőzte volna a fehér köpeny zsebébe csúsztatott borítékot. Talán azért nehéz a kegyelmet elfogadnunk, mert olyan világban nevelkedtünk, ahol mindennek előre fizetendő ára van. És Isten iránti hálánkkal is inkább kiérdemelni akarunk valamit.
De amikor az ember ezt befogadja a Szentlélek ereje által, akkor valahogy úgy érez, ahogy egy szép énekben is van: „Istenem, nem értem, hogyan létezhettem nélküled, nem ismerve a kegyelmed, sem féltő szereteted.” „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” (34. vers) – mondták Jézusnak a megvilágosodott emberek. Már nem a hasuk volt éhes, hanem a szívük. Meggyőződésem, hogy az embereknek kivétel nélkül mind erre a kenyérre, Jézus Krisztusra, a kegyelemre van szüksége. Én annyiszor átéltem már, hogy egy-egy megtört embernek elég volt Isten kegyelmét hirdetnem ahhoz, hogy felszabaduljon az önmarcangoló bűntudat alól, hogy el tudja fogadni újra önmagát, megbocsásson magának, és elindulhasson lelkében a gyógyulási folyamat. És mélyen fájlalom, amikor még lelkipásztorok is mentálhigiénés szakemberként csak alternatív megoldásként tekintenek Jézusra.
Sok beteg lélek van körülöttünk, beteg a társadalmunk. Bár fenntartással kezelem a megmondó szakértők prognózisait, de olvastam a héten, hogy 5 éven belül társadalmi katasztrófa fog történni a sok mentálisan sérült ember miatt. Pedig van gyógyulás a sokaság számára: ahogyan egy beteg ember gyógyulásához elengedhetetlen a táplálkozás, úgy enni kell abból a kenyérből, aki maga Krisztus.
Testvéreim, nem az a kérdés ma, hogy hiszünk-e Istenben. Az a kérdés, hogy éhesek vagyunk-e Krisztusra. Lehet tele az életünk: munkával, családdal, eredményekkel, még vallásossággal vagy szolgálattal is – és közben belül üresnek lenni. Jézus nem azért jött, hogy jobb életünk legyen, hanem hogy új életünk legyen. Ezért hadd legyen ma a mi imánk is az, ami ott akkor a sokaságé volt: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret.” Nem több csodát kérünk, nem több biztonságot, nem több ajándékot. Hanem Téged.
Ámen.
2026. január 18.