A hűség beteljesedése
Máté evangéliuma 22,23-33
23Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: 24Mester! Mózes ezt mondta: „Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.” 25Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, a feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. 27Végül meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt? 29Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát. 30Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: 32„Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. 33Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.
Sok tanítást hallottunk már arról, hogy milyen az Isten szerinti jó házasság. Meghallgattuk, majd biztos jó néhányan szomorúan állapították meg, hogy „nem megy ez nekünk”. Talán sokan kirekesztettnek is érzik ilyenkor magukat. Ünneprontónak, aki sorsával, sebzett lelkével, veszteségével, gyászával csak árnyékot vet az álompárok ünnepére. Igen, vannak ünnepeink, amik akaratunk ellenére kirekesztővé tudnak válni. Ennek egyetlen oka, hogy a házasságról alkotott képet – sok mással együtt – idealizáljuk. A földi lét beteljesedésének tekintjük. Magasabbra emeljük a kegyelemnél.
Ma ezt megfordítjuk. Ugyanis ha őszintén Isten igéje fényében látjuk magunkat, házasságunkat vagy épp magányunkat, akkor látjuk, hogy kegyelem nélkül nincs semmi. De, mielőtt azt gondolnátok, hogy megint a kegyelem univerzális takarója alá akarnám vonni a párkapcsolatok bajait, előre le kell szögeznem: a kegyelem csak a megfelelő távlati látással párosulva hat. Ha nemcsak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is tudunk és akarunk figyelni. A kegyelem erre az életre nem garantál semmit, de az embert átformálja szenvedései között, és új távlatot nyit előtte. Olyat, amit túlmutat a földi lét néhány évtizedén.
Sok keresztyén filmmel éppen az a bajom, hogy e világra érvényes olcsó, instant, mindig működő megoldásokat kínálnak az élet legnagyobb bajaira, kríziseire. Ezeknek a filmeknek az üzenetét így lehetne összefoglalni: Imádkozz, és meggyógyul a halálos beteg! Higgy, és megtörténik a csoda! Bízz Istenben, és minden sikerül! Szeretettel fordulj a gonosz felé, és az megváltozik! A házasságról is van egy szuper keresztyén film, a „Tűzálló”, ami egy megromlott házasság helyrehozásáról szól. Tényleg jó film, ajánlom megnézésre. Még egy könyvet is kiadtak a film megjelenése után, ami azt a 40 napos programot tartalmazza, amit a filmben látottakhoz hasonlóan alkalmazva megjavulhat az elmérgesedett viszony.
Csak vigyázzunk vele! Mert az élet nem a hollywood-i filmek világa, nem végződik mindig happy end-del. Sőt, talán többször nem, mint igen. Nincsenek biztosan működő megoldások. Bizony, a legnagyobb hittel kezelt krízisek is maradhatnak gyógyítatlanul, elmondott imák beteljesületlenül. Tapasztalhatjuk, hogy egy kapcsolat megmentésére fordított minden jó szándék és törekvés meddő és hatástalan maradhat a másik félre. Olyan is van, hogy hiába imádkozik valaki társért, magány a válasz az imákra. Szóval, nehéz ünnepelni sokaknak.
Ezzel most nem a boldog házasságban élőkre akarok lelki terhet rakni. Igazából éppen ezek az ellenpéldák segítenek még inkább hálásnak lenni meglévő és jól működő házasságainkért. Hálásnak lenni a kegyelemért, újra elkérni az áldást, mert senki nem érdemli meg jobban a másiknál a boldogságot.
Az idei házasság heti vezérgondolat: A hűség szabadsága. Hűség. A szadduceusok által Jézus elé tárt tanulmányeset is valahol a hűségről szól. Egy asszony esete, akinek az életében nem kevesebb, mint hét férje volt. Nem házasságszédelgő volt, hiszen a mózesi sógorházasság törvény hatálya alá tartozott. Tragikus módon mindegyik testvér után özvegyen maradt. …Mondjuk a negyedik férj esetében már elgondolkodtam volna, hogy van-e kibúvó a törvény alól. De a lényeg a kérdés: „A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt?” (28. vers) Úgy is kérdezhetnénk: melyikhez kell hűségesnek maradnia?
Nagy kérdés a hűség, nemcsak a halálon túl, hanem innen is. A hűség ugyanis a folyamatosság záloga. Nemcsak a házasságban. Üzletek hűségkártyát bocsátanak ki, szolgáltatók hűségnyilatkozatot íratnak alá velünk. Hiszen a stabilitást az jelenti, hogy nem pártolok (mert a kötelező hűség miatt nem pártolhatok) másik üzlethez, szolgáltatóhoz akkor sem, ha időközben jobb ajánlatot kapok. A házassági eskü szövegében úgy fogalmazzuk ezt meg, hogy „hozzá hű leszek, vele megelégszem”.
A szadduceusok nem hittek a feltámadásban, az örök életben. Az örök élet evangéliumát hirdető Jézust önellentmondásba akarták kényszeríteni. Arra gondoltak, hogy igazukat épp a házastársi hűség fogadalmának követelménye bizonyítja, tehát azt, hogy nincs feltámadás. Hiszen akkor ez az asszony lehetetlen helyzetbe kerül az öröklétben. Kihez legyen hű, kinek a felesége lesz?
Mi viszont a házassági eskünkben is azt fogadjuk meg, hogy „holtomig vagy holtáig”. A hűség a sírig tart tehát, úgy tűnik. De mi van azután? A mi hitünk szerint örök élet vár ránk, kegyelemből, hit által, Jézus Krisztus érdeméért. Ezért hűséget csak erre az életre kell fogadnunk, mert Isten országában valami sokkal több vár ránk: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) Ennek a legboldogabb házasság is csak árnyéka lehet.
Az örök élet felől érthetjük meg a házasságot és a magányt, a boldogságot és boldogtalanságot. Nem is érdemes máshogy. Boldogtalanságunk Isten hiányából fakad. Bűneink elválasztanak Tőle, és egymástól is. Mivel nem látjuk és nem érezzük Őt, ebben a világban másoktól kell a szeretetet megtapasztalnunk. Mert szeretet nélkül élni nem lehet, és nem is érdemes. A házasságban, de minden emberi kapcsolatban tulajdonképpen Isten keressük, hiszen „Isten szeretet”. (1Jn 4,8)
De e múlandó és bukott világban a szeretetkapcsolatok vagy létre sem jönnek, vagy elromlanak, vagy eltépi a halál. Ezért a szeretetnek csak halvány árnyéka vetődik a világra. Vágyunk a tökéletes szeretetre, de sehol sem látjuk, érezzük, mert mi magunk torzítjuk, fojtjuk meg haragunkkal, változtatjuk gyűlöletté. Vagy egyszerűen meg sem találtuk soha, vagy elvette tőlünk a halál. Ebbe a világba érkezett meg Jézus Krisztus. „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (1Jn 4,9)
Isten önmagát adja az Őrá vágyakozó, a szeretetre vágyakozó szívnek. Keresztáldozatával elvéve bűneinket, helyreállítja a kapcsolatunkat, békességre juthatunk vele, s immár érezhetjük szeretetét. Azt, amit eddig emberekben kerestünk, most Benne lelhetjük meg torzítatlanul. Az Ő jelenléte teszi valóban boldoggá a házasságban élőket ugyanúgy, mint a magányosakat. Én tudom, hogy a házasságom Krisztus nélkül semmit nem érne: törékeny és múlandó emberi érzelmekre épülne. Feleségemnek be kellene érnie velem, és azt hiszem, ilyen alacsony igénye senkinek nem lehetne. Isten szeretetének állandó jelenléte ad értéket a kapcsolatunknak és a családunknak. Ez maga az áldás, és ti ebben erősödhettek ma itt.
Olcsó vigasz lenne viszont azt mondanom az egyedülállóknak, hogy Isten majd kipótolja a keletkezett hiányt. Hallottam már ilyen vigaszt, sajnos. Nem, nem fogja. Itt e földön nem. Ez a világ bukott, Isten pedig nem vesz ki minket belőle. Tehát van, akinek élete a magányról, a gyászról a be nem teljesült házasságról szól. Fájdalmas valóság ez, ami még inkább vágyat ébreszt a szívünkben egy olyan világra, ahol mindez nincs, ahol tényleg olyanok leszünk, mint az angyalok a mennyben.
A kegyelem az örök életre szól, a teljes gyógyulást és boldogságot ott kapjuk meg. Ha a földi életünket állítaná teljesen helyre, ugyan ki vágyna a mennybe? Ezért mondja Pál, hogy „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19) Viszont van feltámadás, van örök élet, és mi Isten országába léphetünk. Oda, ahol színről színre látva Őt, vele örökké tartó boldogságban élhetünk. Beléphetünk abba a mélységes szeretetkapcsolatba, ami a Szentháromság személyei között van örök idők óta, s amibe mi is az Éden óta mindig tartozni vágytunk.
A hűség ott nem véget ér, hanem beteljesedik. Holtomig vagy holtáig, hogy azután mind felolvadjunk az örök szeretet ölelésében. Ott szűnik meg végleg a magány, gyógyul be minden seb, forr össze, ami a földön eltörött. Kihez fogunk ott tartozni? Istenhez, az örökké hűségeshez, mert erre teremtett bennünket. És igazából már akkor is hozzá tartoztunk, amikor a házastársunkkal egymáshoz tartoztunk, vagy amikor azt éreztük, senkihez sem tartozunk. Ámen.
2026. február 15.